Gazdasági Egyetem, Zalaegerszegen

943899_1032702970113959_8151180675858197950_n2016. január elsejétől a Budapesti Gazdasági Főiskola alkalmazott tudományok egyeteme besorolást kapott, így Budapesti Gazdasági Egyetem néven működik tovább.
Ez azt jelenti, hogy 45 évvel a Pénzügyi és Számvitel Főiskola Zalaegerszegi Intézetének alapítása és 5 évvel a Főiskolán belüli önálló karrá válás után, 2016-tól egyetemi karon folyik a közgazdászok képzése városunkban.
z egyetemmé váláshoz számos feltételnek kellett megfelelni. Biztos vagyok abban, hogy a zalaegerszegi kar nagyban hozzájárult az egyetemi cím megszerzéséhez, hiszen a Gazdálkodási Karon példaértékű szakmai munka folyik oktatók és hallgatók közös erőfeszítésével.
Ezt bizonyítják a nagy, Európai Uniós támogatással zajló projektek (például felépült az Információtechnológiai és Gazdasági Információs Tudásközpont -Infocentrum és megvalósult a Zöld Kampusz Mintaprojekt), a folyamatosan bővülő, piaci igényekhez igazodó képzési kínálat, a hallgatók kiemelkedő eredményei szakmai és tudományos versenyeken, valamint hogy 2012-ben és 2014-ben itt került megrendezésre a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója.
Az Egyetem dolgozói, hallgatói és az egész város büszke lehet a Zalaegerszegen folyó közgazdász képzésre, melynek megőrzése és erősödése közös érdekünk.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.