Közgyűlés után – november (Sajtótájékoztató)

2019. november 21-én sor került Zalaegerszeg MJV első új ciklusbéli normál Közgyűlésére.
Ezzel kapcsolatban Keresztes Csaba (DK), Góra Balázs (MSZP) és Benke Richárd (Jobbik), a Tiéd a Város Frakció képviselői tartottak sajtótájékoztatót.

A közgyűlés napirendi pontjai: http://kepviselo.zalaegerszeg.hu/napirend.php?id=108

Keresztes Csaba frakcióvezető sajtótájékoztatója

Keresztes Csaba frakcióvezető véleménye a közgyűlés után:

Az előzetes napirendi tárgysor szerint a járműipari tesztpálya ügyét, a Beszerzési Testület elmúlt éveinek beszámolóját, valamint a Kossuth Lajos utca burkolatáról és a közvilágítás “korszerűsítéséről” szóló tájékoztatót zárt ülésen tárgyalta volna a közgyűlés.
Hétfőn a Tulajdonosi Tanácsadó Testület ülésén megkérdeztem polgármester urat, hogy ezen lehet-e változtatni, azt a választ kaptam, hogy nem. Közben szerdán Facebook posztban írtam le erről a véleményemet.
Az ülés elején kiderült, hogy mégis nyílt ülésen tárgyaljuk ezt a négy pontot, azonban azt kértem, hogy vegyük le a napirendről ezeket a pontokat. Azt szerettük volna, ha mindegyiket először a szakbizottságok tárgyalják és utána kerülnek csak a közgyűlés elé (ez minden alkalommal így van egyébként). Ezt nem fogadták el.
Annyi kiegészítésem ehhez még lenne, hogy az anyagokat kedd este kaptuk meg, így kb. másfél napunk volt felkészülni ezekből a tényleg nagyon fontos és terjedelemben is bő anyagokból.

Járműipari Tesztpálya

Ami a tesztpályát illeti, a városnak elvileg a kerítésen belül nincs köze a projekthez, így ezzel kapcsolatban felmerült tartalmi aggályokat és a többek között Mészáros Lőrinc megjelenése utáni költségnövekedést az országgyűlésben kell szóvá tennünk. A földügyekkel kapcsolatban, bár az előterjesztés részletes informáicókat tartalmaz, nem vagyunk biztosak abban, hogy minden részletet elénk tártak, így ezzel még biztosan fogunk találkozni. Az pedig egyértelművé vált, hogy a sokat hangoztatott “kizárólag hazai forrásból valósul meg a tesztpálya építése” nem teljesen igaz, hiszen a tesztpálya infrastruktúrális fejlesztéseit a város TOP-os (Európai Uniós) keretéből valósítjuk meg.
(A tájékoztató elfogadásakor kikapcsoltuk szavazógépeinket, a frakciónk nem vett részt a szavazáson.)

Beszerzési Testület

A Beszerzési Testületról szóló anyag nagyon részletes tájékoztatást adott az elmúlt évek testületi döntéseiről. Ezzel kapcsolatban azonban egy problémát említettünk. A város olyan céggel/ cégekkel dolgozik (akiknek a pályázat elbírálásában is szerepük van), akik Mészáros Lőrinchez és a Fideszes holdudvarhoz erősen kötődnek. Ilyen cégnek volt szerepe az közvilágítás korszerűsítés projektben is, ahol a miniszterelnök vejének érdekeltsége, ez Elios Zrt nyert a pályázaton. Szerintünk nem egészséges, hogy a közbeszerzések elbírálásakor egy politikai oldalhoz erősen köthető cég döntési szerepethez jut.

Kossuth Lajos utca

A Kossuth Lajos utca burkolatcseréjéről szóló anyag korrekt és kritikus volt, ezért ezt a tájékoztatót elfogadtuk a szavazáskor. Az elmúlt években több ellenzéki párt is megszólalt a témában és több levelet is váltottunk a városvezetéssel, ezért itt nem volt túl sok meglepetés. Tudjuk, hogy 2006-ban amikor a város főutcáját térkövezték, azzal számoltak, hogy az új burkolatnak egy csökkentett forgalmú szakaszon kell majd helytállnia. Azonban a forgalomcsökkentés nem valósult meg és valószínűleg a következő években sem fog megvalósulni. Így az elmúlt években szükség volt az eredeti kövek teljes cseréjére.
Sajnos elmondható, hogy a projekt már a legelején “félrecsúszott”. Először kellett volna a forgalmat csökkenteni és utána kellett volna a burkolatot cserélni. Ennek az akkori rossz döntésnek a levét isszuk a mai napig, ezért kell most is hetekre lezárni a Kossuth utcát a térkövek cseréje miatt. A végső megoldást a Koszolányi Dezső utca kétirányúsítása és a belső elkerülő út stadion felé történő meghosszabbítása jelentené. Sajnos mindkét beruházás több milliárd forintba kerül. Arra nem kaptam pontos választ, hogy milyen forrásból lehet megvalósítani ezeket a beruházásokat, egyelőre nincs konkrét dátum és pályázati lehetőség.

Közvilágítás “korszerűsítése”

Országosan és Zalaegerszegen a legnagyobb port kavart beruházát kétségtelenül a közvilágítás “korszerűsítése”. Ami tudjuk, inkább visszafejlődés volt, mint korszerűsítés. Feltételezzük, hogy a városnak nem sok köze volt a beruházásbeli döntésekhez, mivel több Fideszes város torkán is lenyomták az Elios Zrt. kivitelezésében megvalósult LED-es megoldásokat. Azonban azt problémának látjuk, hogy a kivitelezés befejezése után nem tapasztaltunk határozott lépéseket a problémák megoldása ügyében. Polgármester úr tájékoztatása szerint ez a technológia akkor még nem volt elég kiforrott és fejlett.
Jeleztük, hogy a projekt megvalósulása óta a városban sötét van, az okos zebrák, 1-2 helyen plusz fényforrással megvilágított gyalogátkelőhelyek nem jelentenek megfelelő biztonságot a város lakói számára. A teljesség igénye nélkül jeleztem, hogy a Kovács Károly téri és a Köztársaság útja – Hegyalja utca kereszteződésében található gyalogátkelőhelyek veszélyesek.
A tavalyi OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) vizsgálatot kikérő határozat is előkerült, amit az akkori Fideszes képviselők egyik nap elfogadtak, majd másnap visszavonták a döntésüket. A tájékoztató tartalmazta, hogy a város kapott megkeresést az OLAF-tól, illetve válaszoltak is erre a levélre. A levél váltást kértem, hogy bocsássák rendelkezésünkre. Azt az ígéretet kaptam, hogy ezt meg fogjuk kapni. (Nem a teljes jelentést, csak a levelezést, amit a város folytatott a csalás elleni ivatallal.)
A beruházás jelenleg fenntartási időszakban van, ami azt jelenti, hogy a pályázatban vállalt fogyasztásbeli és anyagi megtakarítást teljesítenünk kell. A közvilágítás problémájának teljeskörű megoldására a városnak nincs anyagi forrása, egy esetleges új pályázat segíthetne megoldani ezt. Viszont kérdéses, hogy az Európai Unió következő költségvetésében lesz-e hasonló lehetőség, illetve igénybe lehet-e majd venni olyan városoknak, akik már egyszer használtak fel forrásokat ilyen fejlesztésre.
(A tájékoztató elfogadásának szavazásakor, a tesztpálya napirendjéhez hasonlóan nem vettünk részt a szavazáson.)

Összességében a tegnapi közgyűlést eredményesnek és konstruktivnak gondoljuk. Az egyértelműen párpolitikai csaták elkerülhetetlenek ilyen témákban, de ezeket is megfelelően kezelte mindkét oldal.
Azt gondolom, hogy frakciónk tagjai (Góra Balázs, Benke Richárd és én) sikeresen felvettük a kesztyűt már az első normál közgyűlésen.

Forrás: tiedavaros.hu/

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?