Alakuló közgyűlés után

2019. október 28-án a Tiéd a Város Közgyűlési Képviselőcsoport tagjai (Keresztes Csaba, Góra Balázs, Benke Richárd) tartottak közgyűlés utáni sajtótájékoztatót.

A polgármester programjáról elmondtuk, hogy a részletes és előremutató program pontjait támogatni fogjuk, amikor a közgyűlés elé kerülnek. Azonban az alakuló ülésen tartózkodtunk, hiszen számunkra fontos, a kampányban is sokat hangoztatott gondolatok hiányoznak belőle:

  • az átláthatóság és a gazdasági szereplők közötti szabad verseny biztosítása
  • a politikai kivételezések megszűntetése, hogy városunkban senki ne élvezzen hátrányt amiatt, hogy nem az aktuális többséghez tartozik
  • az egyes politikailag kényes ügyek kivizsgálása pl.: közvilágítás vagy a Kossuth Lajos utca burkolata.

Elmondtuk még
Azt várjuk a most megalakuló közgyűléstől, hogy a képviselőtestület tagjai ne csak szavakkal, tettekkel is bizonyítsák, hogy nekik Zalaegerszeg az első és a zalaegerszegiek boldogulása a legfontosabb, valamint, hogy a pártérdekek végre háttérbe szorulnak.

Mi Zalaegerszegért és a zalaegerszegiekért fogunk dolgozni. Továbbra is, közösen.

Keresztes Csaba, frakcióvezető (DK)
Balázs Góra (MSZP)
Benke Richárd (Jobbik)

A Zalaegerszegi Televízó Híradójának beszámolója a sajtótájékoztatóról:

Kiegészítés: a polgármesteri programot a közgyűlésben nem fogadtuk el, a Tiéd a Város Frakció tartózkodott a szavazáson.

A Zalai Hírlap cikke 2019. október 29-én:

Forrás: tiedavaros.hu

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?