Újabb Fideszes hozott szégyent Zalaegerszegre (sajtóközlemény)

Vigh László Zalaegerszeg Fideszes „betelepült” országgyűlési képviselőjének rekultivációs földbotránya, a zalaegerszegi születésű államtitkár oktatásban tapasztalható ámokfutása és a Fidelitas-os hamis eurós vendég utólagos letagadása után Zalaegerszeg volt polgármestere, Gyutai Csaba járatja le Zalaegerszeget az index.hu tudomására jutott információk szerint.

A lap szerint „Teljes káosz uralkodott az I. kerület fontos műemlékei, így a budai Vár és a Várkert Bazár pénzügyei körül az elmúlt években. A Miniszterelnökség által felkért vezetők, így elsősorban a korábbi zalaegerszegi polgármester, Gyutai Csaba a sajátjaként kezelte az ingatlanvagyont. Ez akár jót is jelenthetne, például óvó gondosságot. De sajnos Gyutai és családtagjai tényleg beköltöztek.” Valamint: „szabálytalan közbeszerzéseket is lebonyolított a Várbazárban”.

Gyutai Csaba még párttársai szerint is csapnivaló polgármester volt. Városházi pletykák szerint a munkát csak kiosztani szerette, elvégezni nem. Azt viszont a város lakossága is tapasztalhatta, hogy az állófogadásokat szívesen látogatta.
Párttársainak persze ahhoz a mai napig jól jön a volt egerszegi polgármester, hogy mossák kezeiket az „elmúlt időszak döntései miatt”, amiket még az előző vezetés hozott (amiben természetesen a mostani vezetés is részt vett).

Gyutainak köszönhetjük Orbán vejének beengedését a városba, a LED-es közvilágítás előkészítését, ami miatt esténként sötétségbe borul a város és a gyalogátkelők biztonságáról milliós fejlesztésekkel kell gondoskodni. Gyutai vezetésével zajlott le az országos „trafik mutyi” a városban.
Bízunk benne, hogy az index által megírt ügy az igazságszolgáltatás asztalán is megjelenik.

Reméljük, hogy a helyi Fidesz nem siet Gyutai Csaba segítségére, nem szeretnénk a volt polgármestert Zala megyében közintézmény vagy állami/önkormányzati vállalat közelében látni.
Kecskére nem bízunk káposztát!

Zalaegerszeg, 2017. május 31.

Keresztes Csaba választókerületi elnök, DK Zala Megye 1. Választókerületi Szervezete
Nagy Zoltán képviselő, Zala Megyei Közgyűlés

A sajtóközlemény PDF formátumban ITT tölthető le.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?