Trianon 103.

Ma emlékezünk a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára, amely nagy veszteségeket jelentett hazánk számára. Az elvesztett területek és lakosság száma mély sebet ejtett nemzeti büszkeségünkben. Rengeteg honfitársunk rekedt Magyarország határain kívül. Rengeteg családot szakított szét az új országhatár. Ők a mai napig sokszor érzik annak hátrányát, hogy másik országban, kisebbségként kell élniük.

Mégis azt gondolom, hogy 103 évvel a békediktátum aláírása után – amellett, hogy minden évben megemlékezünk róla – nem szabad, hogy a mindennapjainkat beárnyékolják a történtek.

Azért kell dolgoznunk, hogy a magyarság újra egyesülhessen Európában. Egységben és békében. Ez talán az egyetlen lehetőségünk.

—

Pár évvel ezelőtt, már önkormányzati képviselőként részt vettem egy városi, trinanoni megemlékezésen. Akkor a regnáló országgyűlési képviselő olyan beszédet mondott, ami egy átlagos hétköznapon is felháborító, de egy ilyen megemlékezésen teljesen elfogadhatatlan. Mondanivalója arra épült, hogy aki nem vallja az ő nézeteit/ a kormány nézeteit, az nem magyar. Ilyen megemlékezésből és az ő tapsolóiból ezen a napon nem kérek. Így tőlük külön szoktam elhelyezni az emlékezés koszorúját/ virágját a vasútállomással szemben felállított országzászlónál.

Így lesz ez a jövőben is. Addig, amíg ők azt gondolják, hogy vannak első és másodrendű állampolgárok közös hazánkban, Magyarországon.